Andalúzok a spejzban

Múlt kedden az Extenda jóvoltából rész vettem egy andalúz élelmiszereket népszerűsítő sajtóelőadáson.

Először is azt kell, hogy mondjam, a módszer másolandó: íme egy önálló spanyol tartomány, ami külképviseleteket tart fent, hogy piacot szerezzen a minőségi termékeinek, másrészt erősen elgondolkodtam azon, hogy a dolog mennyire rentábilis.

A válság, az átlagpolgárokon elúrhodó kétsébeejtő pénztelenség, az igénytelenség és a szűkre szabott - anyagilag valamelyest elereszett - kulináris réteg vajon jó talaj a kézműves termékeknek?

Mert ugyan az előadás a befektetők és a sajtó számára készült, a kérdés mégiscsak az, hogy megvennék-e a termékeket.

Az előadás alatt hallottak és a kóstolt ételek alapján azt gondolom, hogy főleg a szállók/éttermek/delikáteszek piacán van esélye ennek a néhány nagyon kedves, rendkívül lelkes spanyol úrnak, hogy teret hódítsanak az évszázados tapasztalattal, kézzel készített termékeik számára.

Egyrészt az anyagi vonzatai miatt, másrészt ízvilágában is eléggé eltér az andalúz konyha attól, amit a hiperekben sorjázó nép megszokott.

Pedig csodálatos dolgokat kóstoltunk. Ibér sonkát, kolbászt, fokhagymakrémet, gazpachot, tortillát, egy nagyon vékony olajjal készült ropogósra sült ánizsos süteményt, hegyi mézet, birslekvárral gazdagított omlós tésztát.

Minden csodálatosan finom volt. A sonkák visszarepítettek minket Spanyolországba, a süteménnyekkel meg a még csak vágyott arab világban érezhettük magunkat.

Nagyon remélem, hogy az előttünk ülő, egy hiper megbízásából az eseményen részt vevő nő lát fantáziát és a közeljövőben feltankolhatok ezekből a csodákból egy közeli boltban és nem kell várnom egy esetleges újabb spanyol útig...

Az előadás anyaga itt tekinthető meg.

Ingyen Donpepe

Szombaton az előző napi dögrovás és a betervezett kocsonya istápolása némileg elfeledtette velem, hogy ebéd se ártana a családnak. Így aztán fél 11-kor eszméltem rá, hogy ideje lenne kitalálni, hogy mit szeretnék adni a népeknek.

A februári GF-ben találtam is egy nagyon szimpatikus csirkeszárnyas finomságot, gondoltam lefutok a sarki boltig, begyűjtöm a hozzávalókat, aztán kész. Csak  nem számoltam azzal, hogy a - Tesco expressz jóvoltából és saját mérhetetlen igénytelenségéből kifolyólag - döglődő CBA-ban semmit nem fogok kapni. Se csirkeszárny, se gorgonzola, se leveles tészta.

Így aztán vettem élesztőt, sonkát, scamorzát és néhányat hátrébb lapozva a magazinban, készítettem három pizzát.

Pizza

A tészta:

37,5 dkg finomliszt

7 g szárított élesztő

1 ek olíva olaj

1 kk cukor

2 csipet só

2,5 dl meleg víz

A paradicsomos ragu:

40 dkg hámozott paradicsom konzerv formájában

1 lilahagyma

2 gerezd fokhagyma

só

frissen őrölt bors

Feltét:

20 dkg sonka

30 dkg scamorza

tabasco (opcionális)

A tésztát a kenyérsütő gondjaira bíztam. Amíg dagadt és kelt a massza, addig elkészítettem a ragut. Olajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Sóztam, borsoztam, majd felöntöttem a paradicsomkonzervvel és úgy fél óráig nagyon takarékon hagytam rotyogni.

A kész tésztát lisztes deszkára borítottam. A tészta meglehetősen lágy, de érdemes nem agyon lisztezni, mert ettől a lágyságától lesz kisütve olyan, de olyan finom.

A tésztát 4 gombócra szedtem, 10 percet pihentettem, majd lisztes deszkán nyújtottam. Sütőpapíros tepsikre és egy pizzasütőbe került tészta. A ragut eközben  kissé hagytam kihűlni, most előszedtem és elosztottam a három pizzán. Kettőre szétosztottam a sonkát, a scamorzát tisztes szeletekre vágva rátettem a három pizza tetejére. A férjem a sajátját egy kis tabascoval bolondította meg, én egy kevés bazsalikomot tettem a vega pizzámra.

Sok éves tapasztalatom, hogy a pizza felesleges plusz feltétek nélkül sok paradicsommal és sajttal ízlik nekem a legjobban. Sajnos az éttermekben ezt nem mindig képesek előállítani, de szombaton végre olyan pizzát csináltam magamnak, amilyet szerettem volna.

A pizzákat a 250 fokos légkeverésen duruzsoló sütőbe tolom és cca. 10-15 perc alatt készre sütöm.

A maradék bucimat felmetéltem, kisodortam és grissininek megsütöttem.

Anna szerint jó az ingyen Donpepe.

Elkészült

A férjem kívánságlistájának egy újabb darabja teljesült. Tegnap elkészítettem az idei év kocsonyáját.

Jó sok füstölt hússal, fűszeresen. Nagyon finom lett.

Kicsit többet a kocsonyáról és a zselírozásról a Mindmegettén.

Kishírek a nagyvilágból

Tanulságos írásra bukkantam a napokban a neten. A Phoebe fedőnéven írogató lányzó Amerikában él és a blog segítségével próbálja elkalauzolni az ottani mindennapokba az öreg kontinens írástudó lakóit.

A témái igen változatosak. Most pont a gasztronómia került terítékre.

Amikor egy kávéban több a kalória, mint a napi szükséglet....

Érdemes elolvasni az ételek címke alatt szereplő összes írást. Tanulságos. Vagy csak riasztó.

(kép innen)

Mis főz

Ma kissé haldokoltam. Miután sikerült kikúrálnom a Nőket, én dőltem ki. Kénytelen voltam itthon tölteni a napot, hogy összekalapáljam magam az alkotóelemeimből.

Ebédet se nagyon volt hangulatom főzni, csak az "alkati szeremet" főztük meg a Nőkkel közösen: egy jó köményes, tojással gazdagított rántott levest.

Oh a happy day.....

Bizony, bizony boldog nap ez a mai!

Tele van szerzeményekkel. Tegnap este megkaptam Tamás jóvoltából George/Gyuri által küldött Jamie könyvet. Ezer köszönet érte mindkettőjüknek. A könyv remek!

Ma a postás is a kedvemre tett. Nem, még nem kedves és a gyerekeknek se hajlanó köszönni, annak ellenére, hogy azok lelkesen csókolomoznak, viszont kézbesítette a John barátunk által küldött töpörtyű snack-et, amit az angolok a cider/sör mellé ropogtatnak, és a havi GoodFood-omat is kedvetlenül ugyan, de a kezembe nyomta.

Szóval boldog nap ez a mai. :)

Oh a happy day....happy day....

A nyúlon túl....

Tegnap este a keresztlányom szellemi fejlődését szem előtt tartva, hosszú listákat állítottam neki össze a kihagyhatatlan filmekről és könyvekről. Hosszú, terjengős és rettenetesen szubjektív lista lett az eredmény. Valami Best of Mirelle, ami leginkább az én világhoz való viszonyomat tükrözi, de vagyok annyira egoista, hogy jónak ítéljem a listát. Így most Zafón, Wilde, Varga Llosa, Updike és társai sorjáznak egy hossza emailben, hogy a keresztlányom szellemi épülését szolgálják (már ha kiolvassa őket).

A nagy klasszikusok mellett persze vannak az ember életének kevésbé akadémikus alakítói. Nálam ilyen szerepet töltött be az öt őrült angol meg az egy amerikai. A Monty Python jött, látott és győzött a Galla felvezetésével tálalt Flying Circus-szal, majd hosszas videótéka-túrás után ráleltem a Gyalog galoppra és a Brian életére. A galoppot a mai napig tudom kívülről.

Így aztán amikor Zsuzsa megkeresett, hogy a Tetrabbit (egy bajai nyúlhúst feldolgozó cég) által felkínált egy kilónyi hússal játszadozzam, azonnal a Gyalog galopp ide vágó ominózus jelenete jutott eszembe.

- Hol? A nyúlon túl?

- Neeeeeem, a nyúúúúl az!

A nyúllal eddig közelebbi ismeretséget csak egy-két éttermi alkalommal kötöttem, így boldogan vetettem bele magam a kísérletezésbe. Első körben  felhívtam Zsoltit, a Rosinante séfjét, hogy a nyúl melyik részét javasolja, majd Annával egy kicsit kalandos úton eljutottunk a HÚS-ért (valamiért úgy éreztem, hogy jobb, ha nem nevesítem az állatot, lévén, hogy húsvétonként magunk is kölcsönbe kérünk 2 hétre egy-egy élő példányt), majd tegnap nekiveselkedtem.

A honnan vegyem a receptet kérdésre egyértelmű volt a válasz: Harris.

Így aztán nekikezdtem a Nyúl vörösrizzsel című opusz átértelmezésének.

Nyúl rizzsel

3-4 nyúlcomb

1 nagy fej vöröshagyma

2 fej fokhagyma

2 tk kakukkfű

1 bögre jázmin rizs

40 dkg-os darabolt paradicsom konzerv

olíva olaj

só

frissen őrölt bors

2 dl chardonnay

2 babérlevél

Az ebéd előtt úgy másfél órával elkezdem sütni a fokhagymákat. A héjas fejeket félbe vágom, majd egy olívával vékonyan megkent tepsibe fektetem, fóliával fedem és másfél óráig sütöm.

A nyúlcombokat egy serpenyőben - fedő alatt - egy kevés olíván nagyjából 20 perc alatt lesütöm/párolom. Egy üvegtepsit a kerámialapra teszek, alágyújtok és megdinsztelem rajta az apróra vágott vöröshagymát. Amikor már kész, akkor hozzáadom 2 fej fokhagymából kiforduló, aranybarna gerezdeket.

A hagymára öntök egy bögre rizst. Sózom, borsozom, hozzáadom a kakukkfüvet és a babérleveleket, majd a borral, a nyúlcombok alatt képződött lével és egy doboz darabolt paradicsommal felöntöm. Elkeverem és a keverékembe fektetem a nyúlcombokat. Ha kell még öntök rá vizet, a lényeg, hogy a rizst egy bő fél ujjnyira beborítsa a lé. A tepsit fedem és 190 fokon sütöm egy 45-50 percet.

Az ebédünk nagyon finom lett, de tapasztalatként elmondhatom, hogy legközelebb pácolni fogom a húst, mert ugyan ízre hasonlatos a csirkéhez, de sokkal tömörebb hús, így az együtt főzésénél az ízek nehezebben tudnak a rostok közé hatolni.

Alakulunk

Végre mind a két Nő elment az ohodába! Ennek jegyében próbálom feldolgozni az összegyűlt munkákat, sőt annyi energiám támadt, hogy tegnap a könyvszekrényeket is felfogattam a lakásban, így most egy csomó boldogtalan és felzaklatott pókunk van.

Főzni nem is nagyon főztem, viszont sokat írtam, andalúz ízekkel kényeztettem magam (pontosabban kényeztettek az andalúzok, poszt maholnap), s most épp azon morforndírozom, hogy milyen ebédet rittyentsek a nyúlcombokból, mielőtt a keresztlányom ideér.

Addig is, amíg a receptet és az andalúz élményeimet betűbe öltöm, egy kis elmélet és némi gyakorlat a kelvirág témakörében: Karfiol - minden mennyiségben

(kép innen)

Februári gasztrofesztiválok

Íme a februári kínálat a Mindmegettén.

2006. február, Madeira, Karnevál

Egy liter olaj

Szombaton vendégjárás volt nálunk. Délelőtt Edömér barátnőm hősies pionírként vágta át magát a hófalakon, hogy velünk tölthessen néhány órát. A Nők rögtön letámadták, rajzoltak, mi lopva - két felkérés, ceruzahegyezés, fülbegyónás - között beszélgettünk, miközben ő a konyhaasztal egyik oldalán rajzolt, én a túloldalon dédelgettem a marhahúsból főtt levest.

Tisztességgel beettünk, majd útnak eresztettük a vendégünket.  Délután nekiálltam elkészíteni a csörögefánkot és a szalagosat, hogy az estefelé hozzánk térő barátainknak és a négy főre szaporodott gyerekseregnek legyen mit enni.

Tisztességesen beettünk újfent.

Vasárnapra meg ott maradt az az olaj. Amiben sütni kellett volna valamit. A szombati édesség orgia után már nem vágytunk ilyen típusú fánkra, de Lilahangya kapros csörögéje ott motozott folyamatosan a fejemben.

Aztán csavartam rajta jónéhányat.

Ez lett belőle:

Kapros túrófánk

30 dkg túró

10 dkg bryndza

2,5 dkg élesztő

10 dkg rétesliszt

20 dkg finomliszt

2 tisztes csipet só

4 tojás

kapor, ízlés szerint

1 kk cukor

A túrót összetöröm a bryndzával, hozzámorzsolom az élesztőt, majd jön a tojás. Összekeverem és hozzáadom a lisztet. Sózom, kaprozom és a kiskanálnyi cukrot is hozzáadom. Alaposan összedolgozom.

Meleg helyen hagyom pihenni. Az olajat megmelegítem, de nem hagyom, hogy túl forró legyen, majd kanállal beleszaggatom a fánkokat. Papírtörlőre szedem. Tejföllel, snidlinggel és - a férjem példáján okulva - kolbásszal érdemes enni.

Nálunk testületileg nyert. Annyira, hogy a Nők még vacsorára is ezt kértek.

Éjmély csokoládé

Avagy miről álmodik a múlószőke Nő.

Zsófi már kilábalt az összes kórságából, így ő már munkába állt, koptatja az ohoda lépcsőit. Anna itthon van, engem szórakoztat, ami abban merül ki, hogy folyamatosan beszél, kuckolódik, eteti a Gyít, vagy csak magában dúdol. Néha déja vu-m támad, kicsit olyan, mint Depardieu a Zöld kártyában...

A rendíthetetlen szőke meg megy, hol az én kezemet fogva, hol az apjáét, de látom, hogy ott a tüske benne, hogy bezzeg az Anna...

Ezen a fájó ponton egy módon lehet javítani: kicsit a kedvében kell járni. Mondjuk egy csokoládés kuglóffal.

Éjsötét kakaós kuglóf

3 majdnem túlérett banán

25 dkg rétesliszt

1 csomag sütőpor

2 ek holland kakaópor

15 dkg cukor

3 tojás

1 dl olaj

A tojásokat a cukorral habosra keverem, hozzáadom a villával alaposan elnyomkodott banánt, a sütőporral elkevert lisztet és az olajat. Elkavarom, csipetnyi sót hintek bele és egy szilikon sütőformába öntöm.

180 fokon, tűpróbáig sütöm.

Krumpliiiii

Kultúrtörténeti gyöngyszemek és hóvégi pénztárcahúzásos receptek a Mindmegettén.

Az a bizonyos szomorú és éhezős hétvége

A múlt hétvégén a szokásoknak megfelelően rengeteg kedves embert sodort az élet és a gasztronómiai iránti olthatatlan szenvedély a Rosinanteba.

A gasztrobloggertől, a gömbölyödő pocakjára kötényt kerítő kismamáig mindenki lelkesen, cserfesen és hihetetlenül nyitottan állt a kétnapos non-stop evés elé. Mert azért azt az előzetesen már ismert menüsorból látni lehetett, hogy itt nem holmi franciás tányérdíszítés lesz a téma, hanem az évszaknak megfelelően, olyasmiket fogunk készíteni és enni, ami akár egy napra elegendő energiával ajándékoz meg minket egy téli túra, kirándulás, vagy sielés esetén.

Estére már a nagymama sparheltján rotyogott kétféle könnyed húsos csoda. Az egyik mostanában  - a Julia és Julie jóvoltából - nagy népszerűségnek örvendő boeuf bourguignon egy változata, a másik egy babbal, savanyúkáposztával, csülökkel és jóféle füstölt marhanyelvvel gazdagított, számomra lengyel teleket idéző egytálétel volt.

Annyira mélyen pengette meg bennem a nosztalgia húrjait ez az étel, hogy szégyen és gyalázat, nekem csak ez landolt a tányéromban, igaz kétszer is.( s valószínűleg a héten valamilyen formában reprodukálásra is kerül).

Az esetleges vega vendégeinkre tekintettel Zsolt kitalált egy curry-s, zöldséges, tofus ételt is, amit cukkinivel és fürjtojással gazdagítottunk, de mivel a végső csapat tagjai mind lelkes húsfogyasztók voltak, így a fogás némileg háttérbe szorult. A kockára vágott tofuk vádló tekintete meg csak a hab volt a tortán, így lelkes tanoncaink palotaforradalmának köszönhetően az egész étel a botmixer áldozatává vált. Csodálatos "trutyi", úribb néven krém lett belőle, amit a vacsoránál meleg pirítósra halmozva ettünk.

Aztán következtek az egynapi kalóriát rejtő melengető ételeink, s ha ezek után akinek még maradt a gyomrában kapacitás, az felfalhatta a gyönyörű és nagyon finom sült fagylaltot, ami szintén a mi kezünk munkáját és Zsolt zsenijét dicsérte.

Másnap - egy kis könnyű reggeli után - én álltam a vártán és közös kenyérsütésre hívtam a társaságot. Ha nem is kenyeret, de egy klasszikus, sóval gazdagon csíkozott perecet és  egy - Maci elévülhetetlen érdemeit fémjelző - török zsemlét készítettünk.

Én remekül éreztem magam, remélem az alkalmi pékek számára is tartalmas volt az együtt töltött délelőtt.

Miután eltakarítottuk a liszt és az élesztő nyomait, Zsolt lépett színre, hogy az aznapi desszertet elkészíttesse a séfpalántákkal. Nagyon jókat szórakoztunk a lelkes kísérletezőkkel, a végén már mindenki szuperül dobálta a palacsintákat.

Hogy éhen ne vesszünk, Zsolt készített számunkra egy meggyel finomított céklakrémlevest, amibe pármai sonkával és tormával gazdagított salzburgi galuskát tett és megszórta egy kevés reszelt sajttal. Ezután egy sakktáblányi zöldséges lasagne-t kaptunk, ami olyan döbbenetesen finom volt, hogy a gyomorilag megtelt társaság szeme sarkában már gyűlt a könny, hogy nem tudja bekebelezni, de aztán megoldottuk a helyzetet: mindenki magával vihette ezt a remekművet.

Zárásként, egy jó kávé mellé lassacskán elkanalazgattuk a rezegős brulée-vé avanzsált palacsintánkat.

Nagyon kellemes hétvégénk volt. Jó volt látni, hogy mennyire felszabadultak, kreatívak, lelkesek és boldogok tudnak lenni a vendégeink.

Múltheti adósság

A vörös planétáról hozott ebéd beszámolójának végén megfenyegettem az olvasókat, hogy még a májkrémről is ejtek néhány szót.

Nehéz bármi kifogást emelni, ha nagyon nekidurálom magam, annyit mondhatok, hogy a férjemnek nem igazán jött be, de ezen nincs is mit csodálni. Igazi női kence volt. Édeskés, szilvában gazdag, nem sós.

Friss acma-ra kentem és metélőhagymával megbolondítottam. Kiváló vacsora volt.

Szomorú és fogyókúrás hétvégénk volt

Vagy mégsem. ;)

Részletek napokon belül a FINOmÁNIA blogján.