Az összes rohanásom közepette, végre sikerült összehajigálnom a hozzávalókat Maci egyik receptjéhez. Régóta lementve várja a megváltást, de eddig valahogy nem találtunk egymásra. Ma viszont, mikor minden a feje tetejére látszott állni, két utalás, levélolvasás, megbeszélés és lakásrenoválási kísérletek között összehordtam az alapanyagokat, beömlesztettem a kenyérsütőbe és hagytam, hogy fényes tésztává dagassza.
Aztán gyors mozdulatokkal csavartam, tekertem, sütöttem, majd a már pékségre emlékeztető lakásban folytattam az őrült hajszát.
A Nők ma pékséglátogatóba mentek. Mert ez egy ilyen ohoda. Mennek a csillaghegyi Napsugár pékségbe (a Napsugár csoport) és megnézik, hogy hogyan is születik az a sok finom kifli, kenyér, zsemle, pacsni, bukta.
Acma
35 dkg finomliszt
13 dkg rétesliszt
2 dkg sikér
1 dkg édes tejsavópor
1,5 dl tejföl
1,5 dl olaj
1,5 dl tej
2 bő csipet só
1 bő ek cukor
11 g francia élesztő (szárított)
1 tk sütőpor
1 tojás
A tésztának valókat - a szekrényben megtalálás sorrendjében - a gépbe eresztettem, majd a dagaszt/keleszt funkció kegyeire bíztam. Amíg én elpakoltam a Nők szobáját, kivikszoltam és százszor elátkoztam az össze barátunkat, aki bármikor, bármit is vett a Nőknek, addigra szép, olajtól fényes, gazdag tésztát kaptam. 6 darabra szedtem, kicsit megnyújtottam, tekertem rajta néhányat, majd a sütőpapíros tepsire tettem. A tepsit a hideg sütőbe dugtam, majd az alsó-felső lángot 170 fokra állítottam.
Szép színesre sütöttem.

Kata!
Ez azért nem ennyire egyszerű. :) Azzal jöttek haza, hogy aaakooooraaaa kemencét láttak, amibe még a Zsuzsi néni is beférne. ;)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ikres gasztrobloggerből ikres félújságíró, örökamatőr, mindigtanuló gasztromán

Jelen
Ikresek
RSS
balinto 2006
Húúúúúúúúúúúú, a Nőknek felesleges pékségbe menni, otthon is gyönyörű péksüteményt láthatnak :-)