A felfedezésre váró orosz konyha

Nekünk magyaroknak különös kapcsolatunk van Oroszországgal. Az idősebbeknek Szovjetunió maradt, a maga összes bűnével és a szocializmus örök árnyával, a fiatalabbaknak már magában rejti a megélt változást s a mai kamaszok számára az „annyian vannak, mint az ruszkik” kifejezés már semmilyen hasznosítható információt nem hordoz. Az orosz világról lassan lekopnak a negyven év alkotta sztereotípiák és végre nyitottan és befogadóan állhatunk Oroszország gazdag kulturális örökségéhez.

Ennek az örökségnek szerves részét képezi a híres orosz konyha, aminek megismeréséhez most mi is megpróbáltunk hozzásegíteni egy tucatnyi boldog gasztrománt, akik Nyíri Sándor, alias Szása értő tolmácsolásában kaphattak betekintést a cári orosz konyhába.

Az Aranykaviár séfje a maga karizmatikus egyéniségével nagyon könnyen és gyorsan lehengerelte a séftanoncokat, akik szó és hang nélkül szecskáztak, vágtak julienne-re egy kiskertnyi répát és céklát, hogy elkészülhessen a klasszikus borscs. Majd levelestészta rózsákkal dekorálták - a milliónyi pirog egyik főételnek való változatát - a kulibjákák, nagy odaadással rétegezték a hagymával, céklával készített heringsalátát (Sziljodka pod subaj) és boldog elégedettséggel formázták az egyszerűségében verhetetlen túrós édességet, a szirnyikit.

Eközben Szása mindenütt ott volt, orosz őseitől hozott termetével a társaság fölé magasodva figyelte, hogyan készülnek a fogások. A csapat erején felül teljesítve, rekordidő alatt elkészítette az amúgy sok előkészítéssel járó, de egyszerű alapanyagokat és minimális fűszerezést kívánó ételeket, így naplemente után nem sokkal már asztalhoz is ülhettünk.

A leves egyöntetű sikert aratott, a paradicsomlével gazdagított céklaleves kivétel nélkül mindenkit levett a lábáról, a heringsalátánál a hering, mint meghatározó elem alakította a társaság lelkesedését, a kulibjáká lazacos és húsos variációi között mindenki megtalálta a kedvére valót és a desszert mindent vitt.

Szása a vacsora alatt  többször is tiszteletét tette asztalunknál, érdeklődött, hogy hogy tetszik, ízlik nekünk az orosz konyha és mi boldogan, jóllakottan és őszintén feleltük, hogy ő és az orosz konyha tökéletesen megfőztek minket.

A másnap már Zsolt vezetésével zajlott. A sármos séfünk hamar visszahódította tanoncaink szívét, majd a Szása által hátrahagyott receptúrát követve elkészítette velük a pelmenyit, ami az egyik legismertebb húsos pirog az orosz étlapon. A desszertnél meg szabadon engedett fantáziájának engedve omlós tésztás céklatortát készítettek. A pelmenyi ugyan rendkívül macerás, de megérte a vele való küszködést, egy kevés vajjal vagy fokhagymás tejföllel megbolondítva csodálatos, s a Zsolt által megálmodott desszertben meg szinte átlényegült a cékla.

Remek, séfekben és élményekben gazdag hétvégénk volt. De kérdezzétek csak meg a kuktacsapat hölgy tagjait. :)